Kezdő vitorlás tanfolyam Balaton, kezdő vitorlás oktatás Balaton, vitorlás jogosítvány, vitorlás vizsga, belvízi kedvtelési célú kishajó vezetői engedély, belvízi hajóvezetői engedély google-be írásával kezdődött és Fehérszalag, majd Kékszalag versenyzéssel folytatódot 5 vitorlázó története. Mindegyikükben közös, hogy a vizivizsga.hu-val szerezték a jogosítványukat és a vizivizsga.hu-val léptek be először a túrázás, majd a versenyzés, legvégül a Kékszalag versenyzés világába.

Tamás miskolci születésű 42 éves vállalkozó. Régóta a vizek szerelmese. Utóbbi tíz évben építőipari projektekben dolgozik, de mostanában egyre többször keresik meg hajó felújításokkal is. Jogosítványa megszerzése előtt számos alkalommal vitorlás túrázott a Balatonon.

Miért a vitorlázást választottad sportágadnak? 

Nem választás volt. Szüleim szenvedélyes természetjárók, vízitúrázók voltak, ebben nőttünk fel. 

Mikor kerültél kapcsolatba a sporttal? 

Egyszer tíz éves korom körül a Rakacai víztározónál az azóta már porig rombolt KVSE vízisport telepen egy rétegelt lemez fa optimistbe ültetett be egy ottani arc. Kb ennyi kellett, plusz ekkor már visszatértek a földkerülő útjukról Fa Nándi -és mellette méltatlanul keveset említett Gál József- a Szent Jupáttal és Kopár István a Salammbo-val -aki nem mellesleg az első magyar szóló földkerülő, szintén egy Balaton 31-essel. Akkoriban nálunk minden erről szólt.

Úgyhogy rá pár évre a rakacai telep felszámolásakor pontosan 9000 Ft-ért megvettünk egy mahagóni Finn-t, amit rengeteg munkával felújítva 1994-ben egy nyaralás alkalmával a Keszthelyi-öbölben tettünk először vízre. Lábremegős volt.

Van vitorlás jogosítványod? Végeztél vitorlás tanfolyamot?

Van vitorlás jogosítványom. A vizivizsga.hu-n keresztül a Debotinál szereztem meg 2020-ban.

Milyen tapasztalattal, milyen érzésekkel, milyen csapat összeállításban vágtál neki a Kékszalagnak?

Kékszalagból ez volt az első. Az elmúlt években kiemelt figyelemmel kísértem a szalagokat és így, hogy túl vagyunk rajta, beigazolódott az a feltevésem, hogy egy ilyen verseny 80%-ban fejben dől el. Azt tudtam, hogy technikailag meg tudjuk csinálni. Az időjárási előrejelzések alapján a szintidőn belüli teljesítés volt az egyetlen elvárás saját magunkkal szemben. A “szalagos csapatunk” egy korábbi, éjszakába hajló másfél napos túrán “verődött össze”, félviccesen egy Mi lenne ha?! felkiáltással.

Milyen volt a Te Kékszalagod?

Kemény. De érzem, hogy hol, hogyan és miért ment el. Persze utólag könnyű okosnak lenni, de végül is a hibák felismerése egy fontos lépése a fejlődésnek. Vagy talán túl szigorú vagyok magunkhoz? Végül is mindössze hat! napot vitorláztunk együtt ezzel a csapattal a verseny előtt, ebből négy! alkalommal azzal a hajóval, amivel végül mentünk. A csapattársaim hárman együttvéve összesen harminc-negyven napot vitorlázhattak életükben. Félre értés ne essék, nem megmagyarázni akarom a szereplésünket, hanem kontextusba helyezni. 

Azóta is kettős érzelmeim vannak a versennyel kapcsolatban, mert két, részben ellentétes irányból is megközelíthető. Egyrészt egy jó buli, egy élmény, egy extrém kaland, amihez kell fizikai és lelki állóképesség, de egy jóleső kimerültség a vége, plusz lehúzható egy Bold-dal szedett tétel a Bakancs-listáról. Másrészt ez egy VERSENY, amihez az “utolsó pillanatban” kaptunk egy szuper hajót egy Melges 24-est, ami még ha a kényelem rovására is, de egy igazi lehetőség. A B25 súlyának a fele, a vitorlázata akár a kétszerese, tessenek élni vele! Nos, nem tudtunk élni a lehetőséggel, nem nőttünk fel hozzá. Az osztályunkban az előttünk befutó hajó hét! órát vert ránk. 

Az, hogy a rajt után konzervatívan, tengelyben az első pálya jelre vitorlázva Kenesénél együtt fordultunk a korábban csak a hírekből ismert karbon-csodákkal, akik nagyot kockáztatva a keleti frissülés reményében ebből rosszul jöttek ki, meglepő volt. Amikor a siófoki kapunál az egymással a tettlegesség határán ordítozó egy helyben veszteglő negyven lábas “bútorszállítók” közt érintés nélkül, a manőverezőképességet megtartva elegánsan átslisszoltunk, elégtétel volt. Amikor az alkonyatban biztonságos távolságot tartva a mezőny nagyrészével együtt, a gyönyörűen csillogó sokszáz fehér-zöld-piros fény kiséretében áthaladtunk a Tihanyi szoroson, azt majdnem megkönnyeztem. Amikor hajnali szélnek elhittem, hogy jó lesz és boldogan húztunk Keszthely irányába középvízen, észrevétlenül besodródva Badacsony alá, hogy a reggeli leállásban az olaj-vízről nézzük végig, ahogy a Déli part fizet mindenkinek, akinek esze volt, azt kibírtuk röhögés nélkül.

Amikor Keszthelyről vissza felé előkerült az ukulele és esőtánc helyett egy szél-dalt rögtönöztem, azt már nem :)

Amikor beszürkült mögöttünk az alkonyati ég és a Szigligeti öböltől elindult a szél, élveztük, amikor annyira beerősödött, hogy Ábrahámhegy körül a hegy alatt alig tudtunk leejteni, az izgi volt, és egyben kijózanító. Amikor a csapat ráérzett a bőszelezésre és irányra tudtunk vitorlázni már Földvár felé, az minden addigiért kárpótolt. (A keszthelyi átfutó és Füredi befutó között 90 pozíciót javítottunk.) Mikor már gyengült, és a cső után túl korán váltottunk csapást, és közel bementünk a hegy alá, azt bosszantó volt, de már nem érdekelt.

A villogó bóják, a füredi móló fényei, a cél-hajó reflektora pedig azt jelentette, hogy sajnos/végre vége. 

Hulla fáradt voltam, 5-10-20 percekből összesen talán két órát aludtam, hol kint a lee oldali dekken a vantnit fogva, hol a tőkesúly felett összegubózva a gennaker zsákján...

Korábban azt láttam, hallottam beszámolókból, videókból, hogy a legtöbb ember, akitől közvetlenül egy klasszikus gyengeszeles Kékszalag után megkérdezik, hogy milyen volt, arra általában “Soha többé” a válasz. Nos én akkor is és most is azt mondom, hogy egy zuhany, kaja, wc és egy kiadós alvás után azonnal indultam volna újra.

Kiknek javasolnátok ezt a sportot?

Azt, hogy kóstoljon bele, bárkinek és mindenkinek. Hogy lesz-e második alkalom, az menet közben kiderül. Egy pozitív első élmény biztosan megalapozza a későbbi szándékot. 

Van értelme elkezdeni a vitorlázást felnőttként? El lehet sajátítani gyermekkori tapasztalatok nélkül is?

Igen, hiszen például a közúti jogosítvány megszerzése is alapvetően egészségügyi alkalmassági kérdés és végső soron ez is járművezetés - még ha technikailag jóval összetettebb is. Az egy másik kérdés, hogy a hajós oktatás során a szabályok ismeretére kell-e hangsúlyt fektetni, és egyébként van egy berögződött hajó kezelési rutin, vagy ilyen típusú tudás híján először alapvető technikai kérdéseket kell tisztázni és gyakorolni.

Tehát Van értelme, hatalmas élmény, minden megtanulható, de tagadhatatlan, hogy előnyt jelent, ha valaki otthonosan mozog a hajóban. Ezzel együtt is azt mondom, sosem késő, életkortól függetlenül egy teljesen másik világ nyílik ki mindenki számára, aki hajóra száll. Egy dolog viszont biztos: a hajóvezetői engedély nem a folyamat vége, sokkal inkább az után kezdődik minden. 

Mit javasolnátok azoknak, akik szintén szeretnének Kékszalagon indulni önállóan, de még nincs esetleg sem vitorlás vagy verseny tapasztalatuk, hogyan érdemes hozzáfogni? Bármi más ami eszetekbe jut és kikívánkozik a felkészüléssel, versennyel kapcsolatban.

Konkrétan a Kékszalag kapcsán szerintem fontos tisztázni, mi az a komfort minimum, amit a csapat elvár és igényel, mert először is kell egy hajó, ahol 48 órára idéző jelben össze lesz zárva 4-6-8-10 ember, 10-15-20 nettó négyzetméterre. Fontos továbbá, hogy utasként szeretnének e Kékszalagozni, -mert akkor az alábbiak nem vonatkoznak rájuk- vagy aktívan, delegált feladatkörrel akarnak-e benne lenni. De függetlenül a Kékszalagtól, minden kezdő vitorlázónak azt javaslom, legyenek sokat vízen. Vitorlázzanak minnél többet, nyugodtan “keressék a bajt”. Legyen tapasztalat, gyűljenek az “aha-élmények” a legváltozatosabb körülmények között. Eleinte (és aztán is) úgyis lesz “bénázás”, úgysem fog “úgy” felmenni először a spi vagy genakker, rossz stoppert oldasz ki, elejted a kormányhosszabbítót stb stb. Ilyenek lesznek. Ülni kell pár órát a tükör síma vízen és máskor meg rommá kell ázni. Jöjjön egy pöff és fektessen meg! Be kell borulni egy jolléval aztán ki kell tisztázni és visszaállítani. Minden lehetőséget keresni kell, minél több féle hajóval. Na persze a pályaversenyzés volna a teteje mindennek és az is produkálja a legmeredekebb fejlődési görbét, de az egy másik kávéház. Ugyanakkor visszacsatolva egy fentebbi kérdésre, a Kékszalag leginkább mentálisan kimerítő. Tehát semmi képpen nem javasolnám a Kékszalagot első vitorlás élménynek. A versenyen való részvétel elengedhetetlen feltétele, hogy tudd mire vállalkozol. Mert nagyon lesarkítva és lemeztelenítve: ha megy a hajó, mindenki boldog, ha jó, akkor nagyon jó, ha nem megy, az pusztítóan demoralizáló. Ha bízunk egymásban, meg van a bizalom a kormányos/döntéshozó felé és ez fennmarad, akkor az egy CSAPAT. 

Van még egy nagyon fontos kötelező felszerelés a hajón a mentőmellények, a horgony és sok más mellett, a humorérzék.

Egyébként mi úgy vágtunk neki, hogy tisztáztuk az alábbiakat:

Miért adjuk fel a versenyt vita nélkül:

• elháríthatatlan, a hajó vagy a legénység épségét, biztonságát veszélyeztető technikai probléma esetén
• kezelhetetlen egészségügyi okból
• olyan várható vagy bekövetkezett időjárási körülmény esetén, ami jó eséllyel a fenti helyzetek valamelyikét eredményezheti

Milyen mérlegelendő helyzetben adjuk fel a versenyt?

• amennyiben a rendelkezésre álló információk alapján biztosan tudható, hogy kifutunk a szintidőből. (Akkor már inkább kössünk ki, frissítsünk, étkezzünk, tisztálkodjunk és pihenjük ki az eddigieket. Hatalmas csalódás lesz, de ekkor már nem lesz mit tenni.)

Mi az, ami miatt biztosan nem adjuk fel:

• hiszti
• még több hiszti

vizivizsga.hu kapcsolat 70-314-90-95 vagy Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.